Nagyvilág

Nemzetközi körözést adtak ki az Iszlám Állam vezetője ellen

Franciaország nemzetközi körözés adott ki Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője ellen – közölték francia bírósági források pénteken.

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint körözést bocsátottak ki Abu Mohamed al-Adnáni, a terrorszervezet széles körben halottnak vélt szóvivője ellen is, aki egyebek közt a dzsihadisták külföldi akcióit irányította.

Több forrás szerint al-Adnáni egy 2016-os, északnyugat-szíriai légitámadásban életét vesztette. A most nyilvánosságra került körözéseket egy október 8-án indított nyomozás eredményeképpen rendelték el a francia hatóságok.

Az elmúlt években a terrorszervezet több, Franciaországban elkövetett merénylet felelőseként jelentkezett, beleértve a 2015-ös párizsi terrortámadást is, amelyben 130-an haltak meg és több mint 350-en megsebesültek.

E támadás áldozatainak ügyvédjei augusztusban kérvényezték a francia hatóságoknál al-Bagdadi letartóztatását.

Bírósági körökben a kérvény vitát váltott ki, sokan ugyanis úgy vélik, nagyon kevés az esély arra, hogy az Iszlám Állam vezetői valaha is bíróság elé kerüljenek.

Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki fejére.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik