Nagyvilág

Hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta Franciaországban

A francia hatóságok hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta, legutóbb október elején egy gépeltérítési kísérletet – mondta Christophe Castaner francia belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós műsorban.

A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani – fogalmazott a France2 közszolgálati televízióban a tárcavezető. Hozzátette, hogy néhány nappal a rendőrségi késelés előtt viszont igen.

„Egy olyan egyénről van szó, akit a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek ihlettek” – mondta Christophe Castaner. Arra a kérdésre, hogy a gyanúsított repülőt akart-e eltéríteni, a miniszter elmondta: „ez volt a terve, ehhez szervezkedett”. Castaner szerint a férfit előállították, de több részletet nem árult el.

A francia hírügynökségnek igazságügyi források megerősítették, hogy szeptember 26-án eljárás indult egy férfi ellen – akit le is tartóztattak – terrorcselekmény elkövetésére létrejött bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.