Orbán felajánlotta a kunokat a kazah diktátornak

Orbán Viktor cikkünk írásakor éppen a Türk Tanács bakui ülésén tartózkodik, ahol több autoriter vezetővel is találkozott már. Az egyikük Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki nemrég indította el katonai offenzíváját Észak-Szíriában, ennek köszönhetően kurdok és keresztények egyaránt menekülni kényszerülnek.

A másikuk pedig Nurszultan Nazarbajev kazah diktátor, akit az Euronews felvétele alapján külön is köszöntött. A miniszterelnök előbb gratulált Nazarbajevnek egy kitüntetéshez, majd azt mondta, hogy

A jelenlevők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok. Sok magyarban van kipcsak vér. Ezeknek van önkormányzatuk is. És Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is.

Amint a Euronews elmagyarázza, Orbán itt a nálunk kunok néven ismert népre gondolt, amely egy török nyelvű népekből – kipcsakok, sárga ujgurok, ázsiai kunok – álló törzsszövetség volt.

Nurszultan Nazarbajev 1990-től 2019 tavaszáig volt Kazahsztán elnöke, lemondása után róla nevezték el az ország fővárosát. Nazarbajev néhány éve azt mondta: náluk nem kell sürgetni a demokráciát.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.