Nagyvilág

Autóknak ütközött egy kamion Németországban

Autóknak ütközött egy teherautó hétfőn a németországi Limburgban, nagyjából tucatnyi ember megsérült, egyikük súlyosan – közölte az illetékes nyugat-hesseni rendőrkapitányság.

A Frankfurter Neue Presse azt írta, hogy 16 ember sérült meg, köztük a teherautó vezetője. Hat embert kórházba szállítottak, közülük öten csupán kisebb horzsolásokat szenvedtek.

Forrás megjelölése nélkül hozzátették, hogy a sofőr, aki ugyancsak megsérült az ütközésben, az első információk szerint lopta a járművet és szándékosan hajtott neki autóknak. Mint írták, a férfi az őt elsősegélyben részesítő járókelők beszámolói szerint több alkalommal azt mondta, hogy Allah.

Mindezzel kapcsolatban a rendőrkapitányság egy Twitter-bejegyzésben azt kérte, hogy senki ne vegyen részt találgatásokban. „Senkinek sincs szüksége trollokra vagy vad spekulációkra” – fogalmaztak.

A kapitányság egy szóvivője a dpa hírügynökségnek cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint a hatóságok hírzárlatot rendeltek el. Mint mondta, a megerősített információkat adják ki, „és nem azt, amit valaki hallani vélt”.

Hozzátette, a teherautó vezetőjének őrizetbe vétele a bevett, normális intézkedések közé tartozik.

Egy ilyen, sok sérülttel járó baleset után a sofőr nem sétálhat el csak úgy

– mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a helyszín felett megjelent egy rendőrségi helikopter, elmondta, hogy felvételeket készítenek a történtek feltárásához.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Thorsten Wagner / dpa / AFP) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik