Nagyvilág

Elfogyhatnak az ENSZ tartalékai

Vészesen kevés pénz maradt az ENSZ működési költségeire, szeptember végén 230 millió dolláros hiány alakult ki, és október végére a tartalékok is elfogyhatnak – közölte hétfőn a világszervezet New York-i székhelyén Antonio Guterres főtitkár.

Annak érdekében, hogy biztosítani tudják az alkalmazottak bérét az év végéig, megszorító intézkedéseket kell hozni, például el kell halasztani a konferenciákat, csökkenteni kell az alkalmazottak utazását, az árubeszerzést, takarékoskodni kell a energiafelhasználással, és felül kell vizsgálni a szervezet által nyújtott szolgáltatások körét

– írta a főtitkár 37 ezer alkalmazottnak levélben.

A tagországok az idén csak a 70 százalékát fizették be az ENSZ költségvetésébe annak a pénznek, amely szükséges a működéshez. Guterres már tavasszal kérte a díjhátralékban lévő országokat, hogy pótolják az elmaradást, de egy meg nem nevezett tisztségviselő szerint nem voltak hajlandók erre.

A világszervezet felelőssége takarékos gazdálkodásáért végső soron a tagországoktól függ, írta Guterres.

A békefenntartó műveleteket nem számolva az ENSZ 2018-2019-es működési költségvetése elvben csaknem 5,4 milliárd dollár, és ennek 22 százalékát az Egyesült Államoknak kell befizetnie.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Don Emmert / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik