Nagyvilág

Törökország megkezdi szíriai hadműveletét

Törökország nemsokára megindítja régóta tervezett hadműveletét Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok fegyveres erői ezt nem támogatják, nem is bonyolódnak bele, és mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az Egyesült Államok hadereje a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen,

olvasható abban a közleményben, amelyet Donald Trump amerikai elnök hivatala adott ki vasárnap este. A közleményt azután adták ki, hogy Trump és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonbeszélgetést folytatott egymással, majd megegyeztek abban, hogy novemberben Washingtonban találkoznak.

A telefonbeszélgetés közvetlen előzménye, hogy Erdogan fenyegetően bejelentette: országa bármely pillanatban katonai beavatkozást hajthat végre Szíria északkeleti részén, az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen, mert saját biztonsága érdekében erre kényszerül. Így a háború elől elmenekült szíriaiak is hamarosan hazatérhetnek – tette hozzá a török elnök. Ez követően a TASZSZ hírügynökség jelentette, hogy Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra.

Erdogan korábban többször figyelmeztette Washingtont, hogy ha szeptember végéig nem alakítják ki együtt a biztonsági zónát, akkor Törökország kénytelen lesz saját katonai terveit végrehajtani.

Több mint ezer amerikai katona állomásozik, ahol szorosan együttműködnek a kurd harcosokkal. Washington az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcában a kurd milicistákat a legszorosabb szövetségeseinek tartotta. Ankara azonban potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, mert kapcsolatban állnak a törökországi szeparatista Kurd Munkáspárttal (PKK).

Az Egyesült Államok, annak érdekében, hogy csökkenjen a feszültség Észak-Szíriában, beleegyezett egy úgynevezett biztonsági övezet létrehozásába a határok mentén. A tervek valóra váltása azonban akadozik, és a török elnök a napokban arra figyelmeztetett, hogy országa nagyon rövid időn belül a határokon átívelő katonai műveletet indít Észak-Szíriában.

Vasárnap esti közleményében Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: a washingtoni követelések ellenére az európai országok nem voltak hajlandóak visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akik csatlakoztak az IÁ-hoz, így az Egyesült Államok sem akarja többé rájuk költeni az adófizetők pénzét, többé nem tartja őrizetben az IÁ egyetlen dzsihadistáját sem. „Mostantól Törökország a felelős az elmúlt két évben foglyul ejtett valamennyi IÁ-harcosért”.

A Pentagon minapi közlése szerint több mint 11 ezer terroristák tartanak fogva 30 fogdában azon a területen, amelyet az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenőrzése alatt áll.

Kiemelt kép: Europress/Metin Aktas/ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik