Nagyvilág

NYT: A Fehér Ház bedőlt egy összeesküvés-elméletnek

A New York Times (NYT) szerint megalapozatlan az amerikai kormány azon feltevése, hogy a CIA vagy az FBI egy olaszországi embert használt föl Donald Trump elnök lejáratására a 2016-os választás előtt.

Ezt azzal kapcsolatban állította a lap vasárnap, hogy nemrég William Barr igazságügyi miniszter, majd a minap Mike Pompeo külügyminiszter Olaszországban tárgyalt. Barr arra keresett választ Rómában, hogy ki ez a Joseph Mifsud nevű feltételezett olaszországi ember, és hol tartózkodik.

Mifsud, a római Link Campus kis magánegyetem óraadó tanára volt az, aki 2016 tavaszán Rómában tájékoztatta Trump választási kampányának egyik munkatársát, George Papadopoulost arról, hogy az oroszok „ezernyi” e-mailt loptak el a Demokrata Párt és a párt akkori elnökjelöltje, Hillary Clinton szervereiről, és ezek nyilvánosságra hozatalával komoly károkat okozhatnak Clintonnak. Mifsud felajánlotta Papadopoulosnak a kompromittáló adatokat.

Ez az információ is szerepet játszott a Trump kampánycsapatának munkatársai elleni vizsgálatban, amelynek azt kellett feltárnia, hogy volt-e összejátszás közöttük és oroszok között Trump választási győzelme érdekében.

2017-ben a máltai születésű Joseph Mifsudnak nyoma veszett. Az NYT szerint James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója orosz ügynöknek tartotta őt. Mifsud tagadta ezt, 2017-ben a la Repubblica című olasz baloldali napilapnak adott interjújában úgy nyilatkozott: „nem kaptam pénzt az oroszoktól, a lelkiismeretem tiszta”.

Trump egyes munkatársai azonban úgy vélik, hogy Mifsud az úgynevezett „mély állam” (deep state) kampányának résztvevője volt, azzal a céllal, hogy lejárassák Donald Trumpot. Maga Papadopoulos a Twitteren azt írta róla: „olasz ügynök, akit a CIA irányított”.

A New York Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azonban azt írta, Mifsud nem dolgozott sem a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA), sem a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). A lap összeesküvés-elméletnek nevezte az amerikai kormányzat feltevését és ez irányú vizsgálódásait.

Barr a múlt héten Rómában felfedte, hogy az idén már kétszer is járt ott, és tárgyalt az olasz hírszerzés munkatársaival a Trump-kampánycsapat és oroszok közötti 2016-os esetleges összejátszás forrásairól. Szeptemberben a minisztert elkísérte John Durham ügyvéd is, akit a minisztériumon belül Barr azzal bízott meg, hogy vizsgálja ki a Trump elleni esetleges külföldi hírszerzési tevékenységet, köztük Mifsud feltételezett szerepét.

Kiemelt kép: Donald Trump és William Barr. Fotó: Europress/NICHOLAS KAMM/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik