Nagyvilág

Tűz a lőcsei fehér asszony kastélyában

Porrá égett az osgyáni műemlék tetőszerkezete.

Osgyán (Ožďany) kastélya csütörtök délután gyulladt ki. Az épület tetőszerkezete teljesen leégett. Az Új Szó szerint szakértő vizsgálja, mi okozta a tüzet. A rendőrség szerint a kár mintegy 300 ezer euró.

 

A reneszánsz kastély Osgyán legjelentősebb műemléke. Itt született a 17. században Korponay Jánosné Gészy Julianna, a Jókai Mór regényéből ismert lőcsei fehér asszony.

A II. világháborúban súlyos károk keletkeztek az épületben. Később részlegesen felújították, de évtizedekig üresen állt, majd a szlovákiai rendszerváltozás után több tulajdonosa volt, tervek készültek a kastély kihasználására, de egyik sem valósult meg. Az épületet végül végrehajtó foglalta le.

Az Új Szó lapinformációk alapján azt írta, hogy tavasszal többször is gyújtogattak, a rendőrség az ötödik alkalom után fogta el a tettest. A helyiek szerint most is ez történhetett, mert a tűz több helyen keletkezett egyszerre.

Kiemelt kép: Polícia SR – Banskobystrický kraj/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik