Nagyvilág

Akkor tüntetés tört ki Ecuadorban az üzemanyag-támogatások eltörlése miatt, hogy szükségállapotot hirdettek

Szükségállapotot hirdetett csütörtökön az országos tömegtüntetések és közlekedési sztrájk miatt Lenín Moreno ecuadori elnök.

A megmozdulások az üzemanyag-támogatások négy évtizede bevezetett rendszerének eltörlése, valamint a munkavállalókat védő törvényi rendelkezések gyengítése miatt robbantak ki.

A közrend, a nyugalom és a lakosság biztonsága, valamint a káoszt szítók ellenőrzése érdekében országos szükségállapotot rendelek el

– olvasható az államfő Twitter-üzenetében.

Ismétlem, készen állunk a párbeszédre, de nem engedünk a zsarolásnak, és a törvényeknek megfelelően fogunk eljárni

– tette hozzá.

Moreno egy későbbi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy döntését az erőszakos incidensek miatt hozta meg, amelyek célja kormányát „megkárosítani és destabilizálni”. Leszögezte, nem hátrál meg a kedden bejelentett intézkedésektől. A támogatások eltörlése az üzemanyagárak növekedését eredményezte.

Maria Romo belügyminiszter közölte: tizenkilenc embert őrizetbe vettek úttorlaszok létesítése és más bűncselekmények elkövetése miatt.

Ecuador-szerte ezrek vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a kormányzati intézkedések ellen. A rendőrség könnygázzal oszlatta az utakon és autópályákon torlaszokat emelő tüntetőket, akik gumiabroncsokat égettek és kormányellenes jelszavakat skandáltak. A latin-amerikai államban leállt a buszforgalom és a taxisok is sztrájkolnak.

Az El Comercio helyi napilap szerint csak Quitóban 13 tüntetés zajlik.

Az ecuadori energetikai és nem megújuló erőforrások minisztériuma október 1-jén jelentette be, hogy az ország 2020. január 1-jével kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A tárca szerint a döntés az ország pénzügyi stabilitását hivatott szolgálni.

Kiemelt kép: Juan Diego Montenegro/dpa/Afp

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik