Nagyvilág

Durva napok jöhetnek a britekre a megegyezés nélküli brexit után

Káosz az autópályán, gyógyszer- és élelmiszerhiány, elszabaduló árak, elharapózó bűnözés – és ez még nem is feltétlenül a legrosszabb verzió.

Most, hogy Boris Johnson miniszterelnöknek köszönhetően egyre nagyobb az esélye a britek egyezmény nélküli kilépésének az EU-ból, különböző orgánumok egyre többet foglalkoznak azzal, mi lehet a legrosszabb, ami bekövetkezhet október 31. után.

A legrosszabb kimenetel felbecsülésére több forrás is rendelkezésünkre áll: egyrészt a kormány saját terve, az „Operation Yellowhammer” (tükörfordításban Citromsármány Hadművelet) másrészről helyi rendőri szervek jelentései, harmadrészt pedig ellenzéki politikusok és egyéb kommentátorok spekulációi alapján.

Több napos sorok, üres polcok

A Johnsonék által múlt héten közzétett jelentés szerint az egyik legfőbb problémát a határellenőrzés fogja okozni – a dokumentum szerint katasztrofális mértékben. A legrosszabb forgatókönyv szerint a határon áthaladó brit teherautók 85 százaléka fent fog akadni a franciák vámhatóságán, Kentnél pedig akár két és fél napos sorban állásra is lehet számítani.

Ebben az esetben egy közeli reptérre vezetik majd el a kamionok nagy részét várakozni, illetve ha ez sem lenne elég, akkor az M26-os autópálya egy 10 mérföldes szakaszát fogják időleges parkolóvá átalakítani a vámvizsgálatra váró járművek számára.

Fotó: Philippe Huguen / AFP

Hasonló káosz következhet be az ország élelmiszerellátásában is. Habár hosszabb távon nem várható súlyosabb élelmiszerhiány, az első hetek mindenképpen szűkösek lesznek, amit természetesen az ország legszegényebbjei szívnak meg legjobban. A friss termékek és a szűkülő választék mellett ugyanis az árak emelkedése lesz a legfontosabb változás a no-deal brexit esetén, a beszállítók megemelkedett költségei miatt.

Az energiaárak szintén növekedni fognak, habár ezen a ponton nem várhatóak a szolgáltatások akadozásai, a gyógyszerszállítmányok elakadása viszont komoly problémát jelenthet.

A rendőrség is készül

A lakosságot közben az ország rendőri szervei is folyamatosan hangolják a készülődésre. Számos rendőrőrs a Twitteren keresztül ad tanácsokat a briteknek az október 31. utáni helyzetre.

A rendőrség első számú figyelmeztetése a bűnözés növekedésével kapcsolatos, szerintük ugyanis a különböző bűnbandák elég jól ki fogják tudni használni az étel- és gyógyszerhiányt. A csempészek képesek lesznek feketepiacon beszerzett készleteiket áron felül, kéz alatt elpasszolni, a zsebtolvajok és bolti lopások száma pedig a megemelkedő árak miatt növekedhet.

A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy csak a skót rendőrség 9 millió fontot költött a kilépés miatti pluszintézkedésekre, ráadásul felhívták a lakosok figyelmét, hogy különösen jó ötlet egy vészhelyzetekre előkészített, alapvető élelmiszerekkel és eszközökkel megtöltött hátizsákot tartani otthon, amit szükség esetén fel tudnak használni.

A másik nagy, rendőri munkát érintő nehézség az lesz, hogy a helyi hatóságok egyik napról a másikra elvesztik majd a hozzáférést az EU-szerte körözött bűnözők adatbázisához, és az uniós országokba való kiadatás is sokkal bonyolultabbá válik majd.

A kormány amiatt is aggódik, hogy a jelenlegi rendőrállomány nem is lesz elég a helyzet fenntartásához. A belügyminisztérium éppen ezért a hónap elején toborzásba kezdett, és 20 ezer új rendőrtiszt felvételét tűzte ki célul.

Fotó: Dinendra Haria / Anadolu Agency/AFP

Lehet, hogy még a legrosszabbnál is rosszabb lesz

Ezek természetesen csak azok a tervek és félelmek, amiket a brit kormányzat és a hatóságok megosztottak a közzel.

Az elmúlt napokban több ellenzéki képviselő és újságíró is azzal vádolta Boris Johnson kormányát, hogy a lehető legrosszabbat elhallgatják, és az erre vonatkozó valódi intézkedéseket a Johnson által vezetett, XO névre keresztelt „brexites háborús tanács” berkein belül tartják.

A BBC úgy tudja, hogy a Yellowhammert eredetileg nem a legrosszabb lehetőségként, hanem az alaplehetőségként kezelték, és csak a publikálás előtt változtatták meg az alcímét. Ez azt engedi feltételezni, hogy valóban létezhet egy még rosszabb verzió, amit a pletykák szerint Operation Black Swannak, azaz Fekete Hattyú Hadműveletnek neveztek el.

Michael Gove, a jelenlegi kormány tagja és a Lancasteri Hercegség kancellára Twitteren tagadta ezeket a vádakat. Elmondása szerint a Fekete Hattyú nem egy titkos terv, „hanem csupán egy balett-táncosokról szóló film.”

Ennek mondott ellent például Anna Soubry, az idén alakult Independent Group vezető parlamenti képviselője, aki elmondása szerint már márciusban látta a valódi vészterveket. A korábban a Sunday Timesnak kiszivárogtatott dokumentumok szintén azt látszanak bizonyítani, hogy léteznek még a kormány által titkolt iratok – de remélhetőleg nem fog sor kerülni arra, hogy ebből a forgatókönyvből kelljen majd dolgozni.

Kiemelt kép: Isabel Infantes / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik