Nagyvilág

Egy dühös apuka hozta kellemetlen helyzetbe a brit miniszterelnököt

Egy londoni kórház folyosóján hozták nagyon kellemetlen helyzetbe Boris Johnsont. Egy apuka állította meg a brit miniszterelnököt azzal, hogy az NHS-t (ez a brit Országos Egészségügyi Szolgálat, a National Health Service rövidítése) tönkretették. A  láthatóan dühös és csalódott férfi Johnsonnak szegezte, hogy a miniszterelnök most egy sajtóeseményt csinál abból, hogy a kórházba látogatott, miközben az NHS tönkretétele már évek óta tart.

Johnson hebegve-habogva próbálta tagadni, hogy nem a sajtó miatt van itt, és nincs is itt sajtó, miközben az egész jelenetet több sajtóorgánum kamerája is vette.

A brit miniszterelnök azt mondta, azért látogatott a kórházba, hogy kitalálják, hogyan lehet az egész intézményt felújítani. A férfi azonnal rávágta, hogy

ez nem oldja meg a dolgokat, és nem gondolja, hogy kicsit túl késő már?

A jelenet itt nézhető meg:

Ugyanennek a jelenetnek egy hosszabb változatából kiderül, hogy a kórházban a férfi 7 éves kislánya egy nappal korábban majdnem meghalt. Azt állította azért, mert nem volt megfelelő számú személyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik