Nagyvilág

Leállította a Babis elleni eljárást a prágai főügyész

Leállította az Andrej Babis cseh kormányfő és családtagjai, valamint mások ellen indított büntetőeljárást a prágai főügyész - közölte pénteken az ügyészség.

A rendőrség a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás európai uniós támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsította a cseh kormányfőt és több rokonát.

Idén áprilisban azzal zárták a vizsgálatot, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, a rendőrség ezért vádemelést javasolt az érintettek – Babis, valamint Babis felesége, fia és sógora, s további három személy – ellen.

A büntetőeljárás leállítását Martin Erazim prágai főügyész most azzal indokolta, hogy a bizonyítási eljárás során arra következtetésre jutottak: a Gólyafészket építtető cég a kérdéses időszakban megfelelt az uniós pályázatban szereplő kis- vagy középvállalati kritériumoknak, ahogy azt írásbeli nyilatkozatukban is állították.

Az igazságügyi szervek korábban ezt az állítást valótlannak tartották, ezért indították el a bűnvádi eljárást

– magyarázta Erazim a prágai ügyészség honlapjára feltett közleményben.

Döntését az eljárási szabályok szerint megküldik Pavel Zemannak, a Cseh Köztársaság főügyészének, aki három hónapon belül még érvénytelenítheti azt, amennyiben törvénytelenség merül fel az ügyben.

Andrej Babis a kezdetektől fogva tagadja, hogy visszaélés történt volna az európai uniós pénzekkel. Úgy vélekedett, hogy politikai kampányról van szó, amelynek célja eltávolítani őt a politikai életből.

A Gólyafészek-ügy lényege: a szabadidőközpontot építtető cég, a ZZN Agro Pelhrimov korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építésekor, 2007-ben a cég részvénytársasággá alakult, és ismeretlen tulajdonba került. A rá következő évben, 2008-ban kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett. Az építtető cég utódja, az Imoba 2018 júniusában már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (650 millió forint) támogatást.

Kiemelt kép: Michal CIZEK / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik