Nagyvilág

Egy olasz régió 25 ezer eurót ad azoknak, akik odaköltöznek

Egy olaszországi régió 700 eurót ajánl havonta három éven keresztül – azaz összesen mintegy 25 ezer eurót – azoknak, akik a környék valamelyik településére költöznek, írja a Guardian. Az ajánlatnak persze speciális feltételei vannak:

egyrészt a településeknek mindenképpen kétezernél kevesebb lakóval kell rendelkeznie, másrészt az újdonsült lakóknak kötelező valamilyen vállalkozást indítania.

A régió vezetője elmondta, azt szeretnék, hogy minél több ember fektesse be a pénzét Molise régióban, az érkezők pedig bármiben gondolkodhatnak, akár egy pékség, étterem vagy írószer bolt nyitásában egyaránt.

A települések tízezer eurót kapnának havonta, amiből infrastruktúrát építhetnek ki és támogathatják a különböző kulturális tevékenységeket. A helyi vezető szerint mindez nem pusztán a lakosság számának növeléséről szól, hanem a körülmények javítására is szükség van, hiszen máskülönben néhány év múlva ugyanez a helyzet áll majd fenn.

Molise régió 305 ezer lakóval rendelkezik jelenleg, ez a terület az egyike azoknak az olasz régióknak, amelyek a legtöbb lakót veszítettek az elmúlt évek során. Tavaly közel háromezren haltak meg vagy költöztek el innen, ami ezerrel több, mint az ezt megelőző évben.

A régió kilenc városában pedig egyetlen egy születést sem regisztráltak tavaly.

Kiemelt kép: Europress / Borchi-Ana / Only France

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik