Nagyvilág

Dühösek Erdélyben a magyar–szlovák miatt

Csalódottak, mert – a korábbi ígéret ellenére – nem láthatták a meccset.

Az erdélyi szurkolók nagy része azt hitte, hogy hétfőn láthatja a Magyarország és Szlovákia közötti Európa-bajnoki selejtezőt. Ezt ígérte korábban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Főtér.ro szerint ehhez képest a legnagyobb romániai kábelszolgáltató előfizetőinél újra megjelent a felirat:

Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.

A Krónika szerint csak a UPC és a Telekom Románia előfizetői láthatták a meccset, amelynek közvítetését a szlovák közszolgálati televízió csatornája (STV1) nem is kódolta. A lap idézi az M4 Sport csatornaigazgatóját, aki korábban azt mondta, megteremtették a pénzügyi, jogi hátteret és a technikai feltételeket ahhoz, hogy az UEFA-val kötött szerződés értelmében az Eb-selejtezőket, felkészülési meccseket is láthassák az Erdélyben és Felvidéken élő magyarok.

Ehhez „egy úgynevezett engedélyező kártyára volt szükség”, amit kiküldtek a határon túli szolgáltatóknak. Székely Dávid azt mondta, ez már a csütörtöki, montenegrói meccsen is működött, ha valaki mégsem tudta nézni a találkozót, mielőbb érdeklődjön a szolgáltatójánál, hogy

a hétfő esti fontos Eb-selejtezőt már élőben követhesse a televízió képernyőjén.

A Főtér szerint a legdühösebb az lehetett, aki ezt megtette, hiába.

A meccsről itt olvashat.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik