Nagyvilág

Kim Dzsongun rakétázással ünnepelt

A nyolcadik teszt volt azóta, hogy találkozott Trumppal.

Észak-Korea két újabb rakétát lőtt ki az ország nyugati részéből a Japán-tenger irányába. Az MTI a Yonhap dél-koreai hírügynökség alapján azt írta, a rakétákat Dél-Phjongan tartományból lőtték ki.  A szöuli vezérkar a rakéták lehetséges típusáról, hatótávolságáról és repülési magasságáról nem közölt részleteket.

A kommunista ország előző nap ünnepelte megalapítása évfordulóját. A keddi volt a nyolcadik rakétateszt azóta, hogy Kim Dzsongun észak-korai diktátor és Donald Trump amerikai elnök júniusban a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben találkozott. Akkor megállapodtak, hogy folytatódnak a leszerelési tárgyalások, miután hanoi csúcstalálkozójuk megállapodás nélkül szakadt félbe.

Észak-Korea pár órával korábban bejelentette, hogy szeptember végén folytatná a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Néhány hete Kim Dzsongun egy rakétateszt után azt mondta, folytatniuk kell a koreai stílusú stratégiai és taktikai fegyverek fejlesztését. Szakértők szerint ezzel éppen az a célja, hogy bővítse mozgásterét az atomprogramjáról folytatott tárgyalásokra.

Kiemelt kép: MTI/AP/Ri Dzsin Man

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik