Nagyvilág

Soha ennyit nem nyaraltunk még Horvátországban

Szeptember elsején átlépte a 3 milliót a magyar turisták horvátországi vendégéjszakáinak száma, a tavalyi rekordévhez képest idén még több magyar kereste fel az adriai államot – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Ivana Herceg elmondta: idén már szeptember elsején átlépte a 3 milliót a magyarok vendégéjszakáinak száma, míg tavaly szeptember 10-én haladta meg ezt a számot ez az adat.

A korábbi közlések szerint tavaly összesen mintegy 620 ezer magyar turista kereste fel Horvátországot, ahol több mint 3 millió vendégéjszakát töltött.

Az idei év első 8 hónapjában több mint 566 ezer magyar turista kereste fel déli szomszédunkat, számuk 3,2 százalékkal haladja meg a 2018-as hasonló időszak adatát. A vendégéjszakák száma augusztus utolsó napján 2 százalékkal növekedve meghaladta a 2,944 milliót.

A magyarok körében továbbra is legnépszerűbb a Kvarner-öböl térsége, ahol augusztusban 11 százalékkal nőtt a létszámuk és 9 százalékkal a vendégéjszakáik száma a tavalyihoz képest. A legtöbb magyar vendégéjszakát pedig Vir, Crikvenica, Rovinj, Medulin, Rab, Vodice és Zára (Zadar) esetében regisztrálták.

Kiemelt kép: MATTES René / hemis.fr / Hemis 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik