Magyarországgal fizettetné vissza arányaiban a legtöbb pénzt az OLAF

Megjelent az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2018-as jelentése és az előző évekhez hasonlóan most sem szerepelt túl jól Magyarország. A jelentés szerint az OLAF tavaly 9, európai uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos ügyet zárt le Magyarországon és ebből hét esetében valamilyen ajánlást is tett.

Az OLAF-jelentésben röviden ismertettek egy esettanulmányt is. Ezek szerint két, szoros kapcsolatban álló magyar cég az Európai Regionális Fejlesztési Alapból támogatást nyert szélessávú távközlési hálózat kiépítésére vidéken. A két projekt összértéke nagyjából 12 millió euró volt. A vizsgálat során kiderült, hogy a két nyertes pályázó a munkát teljes egészében ugyanannak az építőipari vállalkozásnak adták ki, amely aztán továbbszervezte a munkát egy bonyolult láncon keresztül egymással kapcsolatban álló cégeknek.

A vizsgálat során az OLAF kiderítette, hogy ezt a céghálót arra használták, hogy 4,9 millió eurót egy másik tagországban létrehozott harmadik félen keresztül visszajuttassák a két eredeti kedvezményezett egyikéhez. Ezzel a kedvezményezettek mesterségesen emelték a projekt értékét, hogy több uniós pénzhez jussanak hozzá.

Az OLAF a nyomozást követően azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 3,6 millió eurót fizettessenek vissza, a magyar hatóságokat pedig arra kérte, hogy indítsanak vizsgálatot.

A 2014 és 2018 között időszakban összesen 52, az OLAF által vizsgált magyar vonatkozású ügy zárult le és az EU által folyósított támogatások 3,84 százalékának visszafizetésére tett javaslatot, mert valamilyen okból arra jutottak, hogy azokat szabálytalanul használták fel. Az uniós átlag 0,45 százalék volt. Magyarországot itt egyedül Szlovákia tudta megközelíteni (2,29 százalékos visszafizetési javaslat), az összes többi ország esetében 0,5 százalék alatt maradt az arány.

Azoknak az OLAF, által vizsgált ügyeknek az aránya, amelyek esetében a tagállami ügyészség is vizsgálatot indított, Magyarország esetében 45 százalék volt. Ez kicsivel az uniós átlag (36 százalék) feletti eredmény.

Az OLAF-hoz 2018-ban összesen 458 bejelentés érkezett az uniós tagállamokhoz, a 33 darab magyar vonatkozású bejelentésből mindössze egy érkezett valamilyen hivatalos forrásból, a többit magánszemélyek tették.

Kiemelt kép: Europress/PETER ENDIG/dpa-Zentralbild/dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.