Nagyvilág

„Cigányterrorozott” a szlovák képviselő, kirúgták a parlamentből

Fajgyűlöleti bűncselekmény miatt jogerősen pénzbüntetésre ítéltek egy szlovák parlamenti képviselőt, aki a vonatkozó jogszabály értelmében így képviselői mandátumát is elveszítette – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

Az immár volt parlamenti képviselőt azért ítélték el egy fajgyűlöleti bűncselekményekről szóló törvény alapján, mert három évvel ezelőtt egy rádióadásban a „cigányterror” kifejezést használta, amikor az ország keleti régióiban általa értelmezett bűnözésről beszélt.

A szlovák legfelsőbb bíróság által most meghozott ítélet 10 ezer euró pénzbírság megfizetésére kötelezte Milan Mazureket, és ezzel súlyosbította az ellene korábban meghozott elsőfokú ítéletet, amely 5 ezer euró bírságot ítélt meg. Mazurek az ítélet következtében a képviselői mandátumát is elveszítette, mivel a vonatkozó szlovák szabályozás előírja, hogy amennyiben szándékos bűncselekmény elkövetése miatt ítélnek el egy parlamenti képviselőt, annak képviselői mandátuma is megszűnik.

Milan Mazurek, az önmagát nemzeti, keresztény és szociális elvek mentén meghatározó, a szlovák sajtó által többnyire szélsőjobboldalinak nevezett Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) nevű ellenzéki parlamenti párt képviselője volt. Végig tagadta bűnösségét. Védője az ítélet kihirdetése után bejelentette: elfogadják a legfelsőbb bíróság döntését, de az ítélet kézbesítését követően rendkívüli jogorvoslati kérelemmel fognak élni.

Kiemelt kép: Milan Mazurek / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik