Nagyvilág

Síró kisbabát találtak öt halott rokona mellett

Fidzsi szigetén, egy sziklán voltak a testek. Lehetséges, hogy méreg végzett mindannyiukkal.

Egy fiatal anya találta rá egy síró csecsemőre a Fidzsi-szigeteken, és nem sokkal később a gyermek halott családtagjait is észrevette körülötte, írja a BBC.

A rendőrség hivatalosan közölte, hogy az áldozatok boncolása során mérgező anyagot találtak. A csecsemő, akit a helyi média Samaira Kumarnak nevezett el, egészséges.

Úgy tűnt, hogy éhes, de ezen felül rendben volt. El nem tudom képzelni, hogy ki tehetett ilyet. Szerencse, hogy nem tudott járni, különben leeshetett volna a szikláról.

– mondta a megtaláló, a 25 éves Kelera Toloi.

Helyi sajtóértesülések szerint az áldozatok, egy 63 éves férfi és 54 éves felesége augusztus 24-én hagyták el otthonukat 34 éves lányukkal, 8 és 10 éves unokáikkal. Nadiban laktak, a helyszíntől körülbelül egy óra autóútra.

A nyomozók egy házaspárt kérdeznek ki az ügy kapcsán, akik ismerték a családot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik