Nagyvilág

Önkéntesként ment Afrikába, gyerekek halálával vádolják az amerikai nőt

Renee Bach 2007-ben, 18 évesen utazott először Ugandába, ahol tíz hónapig önkéntes munkát végzett.2009-ben megalapította a Serving His Children nonprofit szervezetet, ami eleinte éhező családokat támogatott élelmiszerrel, majd alultáplált gyermekeknek nyújtott ellátást. Bachnak azonban nem volt orvosi diplomája, sem egészségügyi tapasztalata, a vádak szerint mégis orvosként lépett fel, intézetében pedig az évek során több mint száz gyerek halt meg.

Gimbo Zubeda egy észak ugandai településen élt három éves fiával. Amikor 2013-ban az orvosok tájékoztatták, hogy gyermeke alultáplált, elkeseredett, hiszen tudta, hogy nem tudja megvásárolni az előírt ételeket. Pár hónappal később felkeresték a Serving His Children (SHC) aktivistái, ő pedig boldogan beleegyezett, hogy a fiút elvigyék egy olyan intézménybe, ahol tudnak segíteni rajta.

Három nappal később telefonon értesítették arról, hogy a fia elhunyt. Ezután egy autó jelent meg a faluban, és visszaadták neki a gyerek tetemét, 50 ezer ugandai shillinggel együtt (kevesebb mint 4000 forint), de magyarázat nélkül.

Négy évvel később egy másik nő, Kakai Anet gyereke ugyanebbe az intézménybe került alultápláltság miatt. Ott  az anya állítása szerint egy fehér nő elvette tőle az egyéves Elijah-t, és éjszakára az intézményben tartotta. Másnap a SHC dolgozói elvitték mindkettőjüket egy állami kórházba, ahol megmérték Elijah súlyát és tejet adtak neki. Majd adtak Anetnek kétezer shillinget, azaz 150 forintot, hogy buszozzon haza a csecsemővel. A gyermek pár nap múlva rosszul lett, hányni kezdett, és annak ellenére, hogy Anet rögtön kórházba vitte, három napon belül elhunyt.

Úgy érzem, hogy a fiam életét Renee Bach intézkedései ragadták el tőlem

– nyilatkozta az anya.

„A fehér orvos”, akinek nincs diplomája

Most a két ugandai anya pert indított Renee Bach ellen. Mellettük tanúskodik az intézet több korábbi dolgozója is, akiknek a vallomásából kiderül, hogy az amerikai nő, akinek semmilyen orvosi végzettsége vagy formális tapasztalata nem volt, gyakran megpróbálta diagnosztizálni a SHC-hoz érkező betegeket a When There Is No Doctor (Amikor nincs a közelben orvos) című kézikönyv alapján, sokszor járkált fehér köpenyben és sztetoszkóppal a nyakában, és egyáltalán nem zavarta az, hogy a helyiek „a fehér orvosként” hivatkoznak rá.

Bach állítása szerint azonban az első esetben, 2013-ban ő nem is tartózkodott Ugandában, így semmi köze nincs a hároméves gyerek halálához. A második esetben, 2017-ben pedig szerinte az intézet pedig éppen nem is üzemelt.

Akárhogy is, az interneten megjelentek olyan képek, amiken tisztán látszik, hogy

az amerikai nő orvosként kezel egy csecsemőt, infúziót ad neki. Bár a fotóról azt állítják, hogy a szponzorok kedvéért készült, a gyereket később felismerte az anyja, aki elmondta: a baba kevéssel az operáció után meghalt.

Felmerül a kérdés, hogy a nő, aki nem rendelkezett egészségügyi képzettséggel, miért dolgozhatott együtt helyi orvosokkal, mennyit árthatott ezzel a gyereknek, és miért használta fel a haldokló csecsemő képét promócióként.

A Women’s Probono Initiative nevű ugandai ügyvédi csoport, amely a két nő ügyét képviseli Renee Bach ellen, kiemelte, hogy az amerikai nő szegény és kilátástalan helyzetben lévő anyákat keresett meg, akik hozzászoktak az erőszakhoz és az igazságtalansághoz, nem ismerték az orvosi rendszer működését, és nem volt várható, hogy feljelentést tesznek, mert nem tudták megfogalmazni a vádat, vagy nem tudtak írni.

Hozzátették, hogy nehéz bizonyítékokat gyűjteni az ügyben, mert az anyák nagy része nem kapott igazolást arról, hogy a gyerekét a SHC gondozná, és annak a százöt gyerek halotti bizonyítványát sem állította ki a szervezet, akik az évek során az intézményben vesztették életüket.

Renee Bach ügyvédje viszont azt mondta a Fox News-nak adott riportban, hogy a SCH intézményben képzett ugandai orvosok dolgoztak, és több mint harmincezer gyerek életét mentették meg.

Asszisztáltam vészhelyzetekben az orvosi csapatnak, de soha nem viseltem semmilyen fehér köpenyt

– állította Bach.

A nő jelenleg inaktív blogján bejegyzéseket tett közzé arról, hogy milyen gyermekeket ápoltak, időnként képekkel. Az oldalt bizonyítékként mindkét oldal felhasználta a tárgyalásokon márciusban. Renee Bachot azzal vádolják, hogy képesítés nélkül végzett gyógyítói tevékenységet, és ezzel gyerekek halálát okozhatta. Az ugandai legfelsőbb bíróság még nem hozott ítéletet, jövő évre halasztották a további tárgyalásokat.

Nem kérnek fehér segítőket

Ugandában több mint 2,2 millió alultáplált gyerek él 2018-as kutatások szerint. Az öt év alattiak majdnem egy harmada túl kicsi a korához képest, és erre vezethető vissza a gyermekhalálozások 45 százaléka. Azok, akik fiatalon alultápláltak, ritkábban tudnak iskolába járni, és később is rosszabb munkákat tudnak csak elvállalni, így kevesebb esélyük van arra, hogy kiemelkedjenek a szegénységből.

A No White Saviours (nem kérünk fehér megmentőket) szervezet többször is felemelte a szavát Renee Bach, a Serving His Children szervezet működése és általában az önkéntesek ellen, arra figyelmeztetnek, hogy a szegény országba érkező segítők kárt is tudnak okozni.

Ugandába sok amerikai és európai önkéntes utazik azért, hogy iskolákban, árvaházakban és kórházakban segédkezzenek ellátásért cserébe, vagy teljesen ingyen. Renee Bach ügye kapcsán is felmerült az úgynevezett fehér megmentő komplexus, amit azokkal a nyugati, jellemzően gazdag emberekkel kapcsolatban használnak, akik úgy gondolják, hogy a harmadik világbeli országokban bármiben segíteni tudnak. A No White Saviours szerint ezek a nyugati fiatalok igazából a kaland kedvéért vagy a lelkiismeretük nyugtatása miatt mennek Afrikába, és kihasználják azt, hogy a helyi lakosság egy fehér emberben professzionális segítőt lát, és feltétel nélkül bízik a tanácsaiban.

Kiemelt kép: WSLS

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik