Nagyvilág

Felbomlott a román kormánykoalíció

Kilép a bukaresti kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – jelentette be hétfőn Calin Popescu Tariceanu pártelnök.

Az ALDE az együttműködés folytatásának feltételeként két hete szólította fel a bukaresti kormány összetételének és programjának megújítására Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) miniszterelnököt, aki azonban elutasította az ultimátumot.

Tariceanu kifejtette: pártja ellenzékbe vonul, és kész megszavazni a Dancila-kormány ellen beterjesztendő bizalmatlansági indítványt, ő pedig a parlament jövő héten kezdődő őszi ülésszakának első napján lemond a szenátus elnöki tisztségéről, amelyet több mint öt éve tölt be.

A bukaresti kormánykoalícióban azután keletkezett feszültség, hogy a PSD nem volt hajlandó elfogadni a közvélemény-kutatások szerint a szociáldemokrata pártelnöknél népszerűbb Tariceanut a koalíció közös államfőjelöltjeként, és úgy döntött: saját elnökjelöltet indít Dancila személyében. A feszültséghez az is hozzájárult, hogy a két koalíciós párt támogatottsága jelentősen visszaesett az utóbbi két és fél évben. A májusi EP-választáson a PSD a voksok alig 23 százalékát kapta, az ALDE-nek pedig nem sikerült átlépnie az ötszázalékos bejutási küszöböt.

Tariceanu hétfői nyilatkozatában cáfolta, hogy az ALDE az elnökjelöltsége támogatásának elutasítása miatt rúgta volna fel a koalíciót. Ezt bizonyítandó bejelentette: visszalép az elnökjelöltségtől.

Az ALDE a Victor Ponta volt kormányfő vezette Pro Romania párttal köt választási szövetséget, és a függetlenként induló Mircea Diaconu volt EP-képviselőt támogatja a novemberi államfőválasztáson. A színművész Diaconu, volt liberális szenátor és kulturális miniszter 2014-ben függetlenként jutott be az európai parlamentbe, az érvényes voksok csaknem 7 százalékát megszerezve.

Az ALDE-nak a 25 tagú Dancila-kormányban négy minisztere van, akik a tervek szerint a keddi kormányülésen nyújtják be lemondásukat. Médiaértesülések szerint azonban az ALDE által jelölt, egy hónapja kinevezett Ramona Manescu külügyminiszter azt ígérte Dancilának, hogy a helyén marad.

A parlamenti helyek csaknem 45 százalékával rendelkező PSD várhatóan kisebbségi kormányzással próbálkozik: erről a párt hétfő estére összehívott végrehajtó bizottsága hivatott dönteni – írja az MTI.

A EP-választásokat Romániában megnyerő, a jobboldali államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) előrehozott választásokat sürget és már jelezte, hogy bármikor kész bizalmatlansági indítványt beterjeszteni, ha esélyt lát a kormány megbuktatásához szükséges többség kialakítására. A Dancila-kabinet megbuktatásához minden más, jobb és baloldali politikai erőnek, az RMDSZ-t is beleértve össze kell fognia a PSD ellen. Így akár a magyar érdekképviseleten is múlhat az, hogy folytathatja-e a kormányzást a PSD. Az RMDSZ belső parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa pénteken ülésezik Marosvásárhelyen.

Kiemelt kép: a román parlament épülete, Europress/HENNING KAISER/DPA/dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik