Orosz rakétabaleset: 90 ember érintkezhetett a sugárfertőzött sérültekkel

Korábban a témában:

A BBC Oroszországnak nyilatkozott két arhangelski orvos, akik részt vettek a sarkvidéki rakétabaleset sérültjeinek ellátásában. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, augusztus elején egy tengeri platformon elvégzett rakétakísérlet miatt ütött ki csütörtökön tűz és történt robbanás az Arhangelszk megyei Szeverodvinszk közelében. Szakértők szerint egy Burevesztnyik (Skyfall) atommeghajtású cirkálórakéta robbant fel, azonban ezt a Kreml nem erősítette meg.

Azt azonban elismerték, hogy a tesztet végző Roszatom öt munkatársa életét vesztette, többen pedig megsérültek, illetve hogy a rakéta radioaktív anyagot tartalmazott.

A BBC Oroszországnak nyilatkozó két orvos szerint nem kaptak megfelelő védőfelszerelést és tájékoztatást, így attól tartanak, hogy a betegek ellátása közben őket is sugárfertőzés érte. Az orvosok szerint összesen hat sérültet kezeltek,

akikkel legalább 90 ember került kapcsolatba.

Szavaik szerint azért nyilatkoztak a BBC-nek, mert féltik az egészségüket és nem akarják, hogy a jövőben ismét előforduljon a biztonsági protokollok megsértése.

A lap szerint a rakétabalesetet és a sugárfertőzést övező orosz titkolózás hasonlóságokat mutat az 1986-os csernobili tragédiával.

Kiemelt kép: Oroszország Védelmi Minisztériuma via BBC

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.