Nagyvilág
Image: 73880544, Az új kormány miniszterei ma Áder János köztársasági elnöktõl átvették kinevezésüket a Sándor-palotában, majd átautóztak a Parlamentbe, hogy letegyék esküjüket., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Jelentősen elszakadt egymástól a magyar átlagbér és a képviselők fizetése

Tavaly nyáron a képviselői alapilletmény 18,5 százalékos emelését a kormány úgy kommunikálta, hogy arányos lett a parlamentben végzett munkával a tisztségviselők tiszteletdíja. Ezt követően idén márciusban újabb emelés jött, így gyakorlatilag egy év alatt 70-77 százalékkal nőtt a bérezésük, amíg az országos bruttó kereset 2014 óta 55 százalékkal nőtt.

Az mfor.hu azt írja, olyan mértékű volt a képviselői fizetések emelkedése, hogy bizonyos szempontból jóval versenyképesebbek, mint a magyar minimálbér vagy az átlagbér: amíg utóbbiak az európai sereghajtók közé tartoznak, addig a képviselők bruttó havi fizetése már előkelőbb helyen áll.

Egy összegzés szerint Európában a havi 3083 euró a hatodik legalacsonyabb alapjuttatás, hazánknál kevesebbet kapnak a képviselők Lengyelországban, Horvátországban, Lettországban, Spanyolországban és Szlovákiában is.

A legjobban fizetett képviselők Németországban dolgoznak, ott havi bruttó 9780 eurót vihetnek haza, ami több mint hárommillió forintnak megfelelő összeg. Mögöttük végeztek az osztrák felsőház képviselői (8931 euró), a dobogó harmadik fokán pedig a dán képviselők (8261 euró) állnak.

Érdekesebb viszont az, hogy ezek a juttatások hogy viszonyulnak az átlagbérekhez: a tradingeconomics.com segítségével összegyűjtött adatokból kapott rangsorból kiderül, hogy sokkal versenyképesebb a magyar képviselők juttatása az országban jellemző bérszínvonalhoz mérten, azaz nemzetközi viszonylatban elmondható, hogy ők jóval megbecsültebbek, mint az egyszerű alkalmazottak.

A képviselők fizetése a magyar átlagfizetés 276 százaléka volt, ennél magasabbra csak kilenc tagállamban van példa: a görögök állnak az élen, itt a havi illetmény a helyi átlagbér 685 százaléka.

Luxemburgban viszont az átlagbér 131 százalékát kapják meg a képviselők fizetésként, sőt itt, minden ülésért, amin részt vesz a képviselő, pluszpénz jár.

Budapest, 2018. május 7.
Résztvevõk az Élõláncot a Parlament köré! elnevezésû demonstráción a budapesti Kossuth téren az Országgyûlés alakuló ülése elõtti napon, 2018. május 7-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Mutatunk néhány ábrát, mennyire érdemelték meg a képviselők a béremelést
A gazdasági bizottság fideszes elnöke megvédte a képviselői tiszteletdíj emelését. Bánki Erik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelését hozta példaként. Összehasonlítottuk, melyikük munkája mennyit ér az államnak.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
September 1885:  A mob of white coal miners attacking Chinese immigrants who worked  during a strike at the mines in Rock Springs, Wyoming.  (Photo by MPI/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.