Nagyvilág

Nepál jelentősen szigorítaná a Mount Everest megmászásának feltételeit

Nepál jelentősen szigorítaná a Mount Everest megmászásának feltételeit – írja az AFP.  A turisztikai minisztérium bizottsága által összeállított javaslatcsomag szerint a hegymászóknak közvetlenül az Everest előtt egy legalább 6500 méteres hegyet is teljesíteniük kell a Himalájában.

A javaslatokat tartalmazó 59 oldalas dokumentumban szerepel az is, hogy drasztikusan megemelnék a díjat azon hegymászók számára, akik célba veszik a 8848 méteres Mount Everestet. Eddig mindenkinek (a kezdőknek és a profiknak is) egységesen 11 ezer dollárt (3 millió forintot) kellett fizetnie, ezt a díjat emelnék fel 35 ezer dollárra (nagyjából 10 millió forintra). A többi 8 ezer méter feletti hegy megmászásáért 20 ezer dollárt (közel 6 millió forintot) kérne Nepál.

Idén rekordot döntött az Everesten mozgó hegymászók száma: 644-en a déli (nepáli), 241-en az északi (tibeti) oldalról próbáltak felérni a világ tetejére.

A túlzsúfoltság miatt négyen vesztették életüket a hegyen, ahol idén összesen 11-en haltak meg.

Tömegnyomor az Everesten: kígyózó sorban álltak a hegymászók a csúcs előtt
Drámai fotó készült a 8 ezer méter felett várakozókról.

A zsúfoltság miatt tömegjelenetek alakultak ki, ami azt eredményezte, hogy sok mászónak órákat kellett várnia a halálzónában, hogy továbbmenjen, majd leereszkedjen. A várakozás rendkívül kockázatos 8 ezer méter környékén, mert az oxigénhiány növeli a magashegyi betegség kialakulásának kockázatát, a hideg miatt pedig nő a fagyás rizikója.

A szakértők szerint azonban a legnagyobb veszély a tapasztalatlanság, Nepál ennek visszaszorítása érdekében dolgozta ki a javaslatokat.

Kiemelt kép: PRAKASH MATHEMA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik