Nagyvilág

Nem kaphatnak amerikai vízumot a szegények

Nem kapnak majd amerikai vízumot és tartózkodási engedélyt azok a bevándorlók, akik állami támogatást kérnek – jelentette be hétfőn a Fehér Ház.

Az amerikai elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott szabályozás október 15-én lép életbe. Sajtójelentések szerint e régóta megígért korlátozást Stephen Miller, Donald Trump elnök bevándorlásellenes ügyekben illetékes tanácsadója szorgalmazta.

A jövőben a kormányzat elutasít minden olyan vízumot vagy tartózkodási engedélyt, amelynek kérelmezője nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel vagy az amerikai állam biztosította forrásokat, például élelmiszerjegyeket, vagy szegényeknek fenntartott orvosi ellátást vesz igénybe.

A Szövetségi Közlönyben is nyilvánosságra hozott döntést a kormányzat azzal indokolta, hogy a bevándorlóknak önellátóknak kell lenniük, és „nem függhetnek állami forrásoktól, hanem inkább saját képességeikre, családtagjaik jövedelmére, szponzorokra és magánszervezetekre kell támaszkodniuk”. A vízumot, vagy a zöldkártyát kérelmezőknek jövedelmi kimutatást kell felmutatniuk – írja az MTI.

Ken Cuccinelli, az amerikai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (ICE) ügyvezető igazgatója hétfőn a Fox televízióban úgy fogalmazott: a kormányzati döntés „vezérelve az a régi amerikai érték, amely az önellátást hirdeti”. Cuccinelli szerint a döntésnek hosszú távú előnyei lesznek. Ezek között említette az adófizetők érdekeinek védelmét, mert, mint fogalmazott, az országba érkező bevándorlók nem jelentenek majd közterhet, hiszen a bevándorlók megállnak majd a saját lábukon, nem úgy, mint az elmúlt években.

Az amerikai sajtó a döntés nyilvánosságra hozatala után idézte a Migrációs Politikai Intézet kutatásait, amelyek szerint a családtagjaikhoz csatlakozni akaró és ezért zöldkártyát (azaz a tartózkodási engedélyt) igénylő bevándorlók mintegy fele a jövőben nem kaphat zöldkártyát. Ez egyébként megfelel Donald Trump korábbi ígéretének, miszerint megakadályozná a láncbevándorlást.

Elemzők ugyanakkor rámutatnak, hogy a kormánydöntés alapja az az 1882-ben elfogadott Bevándorlási Törvény, amely lehetővé teszi a kormányzatnak a vízum megtagadását bárkitől, aki „terhet” jelentene a köznek.

Kiemelt képünkön az amerikai-mexikói határ, Europres/Agustin PAULLIER/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik