Nagyvilág

Kim Dzsongun újabb figyelmeztető lövései

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint a két rakétát az ország keleti partvidékéről, Hamhungtól  indították el. A dél-koreai vezérkar szerint a két rakéta 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt.

Az elmúlt két hétben a mostani volt az ötödik rakétakísérlet. Az MTI emlékeztet rá, hogy Észak-Korea legutóbb kedden reggel lőtt ki két rakétát, akkor az ország nyugati partjáról a Japán-tenger felé.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető azt mondta, a rakétakísérlet figyelmeztetés volt az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, hogy hagyjanak fel a közös hadgyakorlataikkal a Koreai-félszigeten és térségében. Phenjan és Washington arra törekszik, hogy újraindítsa Észak-Korea nukleáris programjáról és az ázsiai országot sújtó gazdasági szankciókról szóló tárgyalásokat.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun csúcstalálkozója februárban eredménytelenül ért véget a vietnami fővárosban, Hanoiban. Ezen az amerikai fél követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját.

Kiemelt kép: MTI/EPA/KCNA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik