Nagyvilág

Már 22 halottja van az El Pasó-i lövöldözésnek

Nem sokkal azután, hogy a The Hill hírportál megírta a rendőrség tájékoztatása alapján, hogy az El Pasóban történt lövöldözés egyik kórházban ápolt sérültje meghalt, újabb közlemény érkezett, hogy egy további áldozat is elhunyt. Így 22-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Amint arról beszámoltunk, szombaton a texasi település egyik bevásárlóközpontjában nyitott tüzet egy fegyveres. A később letartóztatott tettes, Patrick Wood Crusius nyolc órát vezetett Dallas közeléből az amerikai-mexikói határ mellett található El Pasóba, ahol sok mexikói állampolgár vagy mexikói származású amerikai él. A tömeggyilkosságot gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a hatóságok, miután egyes információk szerint Crusius korábban egy kiáltványban „spanyolajkúak inváziójáról” írt.

A lövöldözés áldozatairól egyelőre nem sokat tudni, de azt igen, hogy meghalt egy 25 éves édesanya is, aki a testével védte két hónapos babáját. A gyerek életben maradt.

A CNN hírtelevízió értesülései szerint Crusius hétfőn megjelent a bíróság előtt, és megtörtént a vádemelés is, a bírósági dokumentumokra hivatkozó televízió szerint az ügyész halálbüntetést kért a 21 éves férfira. Ezt John Bash szövetségi ügyész már vasárnap bejelentette El Pasóban tartott sajtókonferenciáján és akkor elmondta: az igazságügyi minisztérium belföldi terrorizmusként kezeli az ügyet, és „komolyan fontolóra vette” a gyűlölet-bűncselekmény és tűzfegyverviselés miatti vádemelést, amely már önmagában is halálbüntetést hozhat.

Kiemelt kép: Europress/Mark RALSTON/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik