Nagyvilág

Kilövési listát vezetett iskolatársairól a nőgyűlölő daytoni tömeggyilkos

Kilövési listát vezetett az iskolatársairól Connor Betts, aki helyi idő szerint vasárnap hajnalban kilenc embert lőtt agyon, köztük a saját húgát Daytonban – erről a CNN-nek beszélt több olyan személy, akik maguk is rajta voltak a listán.

Spencer Brickler kilenc évvel ezelőtt értesült a lista létezéséről, amikor a Bellbrook középiskola vezetősége és a tanfelügyelő vizsgálatot indított és sorra beszélt azokkal a gyerekekkel, akiket Betts célba vett. A későbbi gyilkos egy évre eltűnt az iskolából, de később visszatért.

Egy névtelenséget kérő volt osztálytárs szerint a daytoni mészáros a fiúk neveiből egy „megölős listát”, a lányokéból pedig egy „megerőszakolós listát” állított össze. Egy harmadik tanú arról beszélt, hogy amikor megtudta, hogy szerepel a listán, többször is pánikrohamot kapott az iskolában.

Egy lány szerint több olyan lány szerepelt Betts listáján, akik nem akartak vele randizni. Azt is hozzátette, hogy Betts többször fenyegetőzött azzal, hogy öngyilkos lesz, és szeretett azzal szórakozni, hogy az ujjaival pisztolyt formált és úgy tette, mintha le akarná lőni a társait. Egy, a listán nem szereplő volt osztálytárs pedig úgy emlékezett, hogy Betts sokszor beszélt erőszakról, sokszor használt durva hangnemet a nőkkel kapcsolatban és rendszeresen ribancnak nevezte őket.

Kiemelt kép: gyertyák a vasárnap éjszakai lövöldözés helyén. Fotó: Europress/Megan JELINGER/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik