Nagyvilág

Frankfurtban fogták el a kőbányai gyilkost

A BRFK felkérésére a német hatóságok Frankfurtban fogták el a kőbányai emberölés miatt körözött férfit, írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. július 30-án 14 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy egy kőbányai lakásban egy holttestet találtak. A szemle során megállapítást nyert, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a 23 éves Cs. Dániel ellen elfogatóparancsot, továbbá a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

Mint a közleményben írják, a német társszervek a magyar hatóságokkal szorosan együttműködve, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felkérésére 2019. július 31-én 18 óra 30 perckor Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Cs. Dánielt.  

A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik.

A gyilkosság áldozata egy 23 éves bolti eladónő volt. Úgy tudjuk, a lány szerette volna lezárni a kapcsolatukat, a gyanúsított viszont többször fenyegette azzal, hogy ha elhagyja, elvágja a torkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik