Nagyvilág

Észak-Korea megint kilőtt két rakétát

Észak-Korea ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki szerdán, de nem ugyanolyat, mint hat nappal ezelőtt – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium.

A két rakétát helyi idő szerint reggel öt és hat óra között lőtték ki 21 perces különbséggel az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből. Mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve. A fegyvereket mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.

A rakétaindítások miatt összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot.

A Kyodo hírügynökség arról tájékoztatott, hogy a rakéták nem érték el Japán területi vizeit és a kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket sem, és semmilyen közvetlen veszélyt nem jelentettek az ország nemzetbiztonságára.

Észak-Korea múlt csütörtökön lőtt fel két rövid hatósugarú rakétát az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből. A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Ezeket a fegyvereket is mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik