Nagyvilág

Vérfürdő Nigériában, már 65 halott

Még emelkedhet a temetői vérengzés áldozatainak száma.

A korábbi hírek harmincnál több halottról szóltak, de a legfrissebb összesítések szerint legalább 65 embert öltek meg Nigériában egy temetésen iszlamista fegyveresek. Tucatnyi a sebesült is, nem kizárt, hogy a halálos áldozatok száma tovább fog növekedni.

A vérengzés Nigéria északkeleti Borno tagállamában, egy faluban történt szombat este, de a helyi média csak vasárnap számolt be róla. A támadók furgonokkal, motorokkal érkeztek a faluba, és megöltek 21 embert, aki távozóban volt egy temetésről, majd még 44 falusit, aki megpróbált velük szembeszállni.

Muhammadu Buhari államfő elítélte a támadást, utasította  a hadsereg szárazföldi erejét és a légierőt, hogy indítsanak hajtóvadászatot a tettesek ellen, és végezzenek velük. Ez volt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb terrorcselekménye Nigériában.

A vérengzést egyelőre senki nem vállalta. A térségben elsősorban Boko Haram iszlamista szervezet tevékenykedik, de jelen van az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet nyugat-afrikai szárnya (ISWA) is.

A nigériai kormány azt állítja, hogy mindkét szervezetet jórészt már felszámolta, ugyanakkor a civilek és katonai célpontok ellen támadások folytatódnak. A Boko Haram tíz éve, 2009-ben indított fegyveres harcot, hogy iszlám alapokon nyugvó államot hozzon létre Nigéria északi-északkeleti részén. 2015-ben tett hűségesküt az Iszlám Államnak, terrortámadásokat, öngyilkos merényleteket, emberrablásokat hajtott végre, tömegesen hurcolt el iskolás lányokat.

Terrortámadásokat követett el a szomszédos Csádban, Nigerben és Kamerunban is. A terrorszervezet tíz év alatt több mint 27 ezer ember ölt meg, erőszakcselekményei miatt 2,6 millióan hagyták el otthonukat. A válságövezetben élő több mint 11 millió ember sürgős humanitárius segítségre szorul. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik