Nagyvilág

Ugyanannyit dolgozunk, mint az észtek, de csak feleannyiért

2018-ban egy magyar alkalmazott 1741 munkaórát dolgozott, ez a 14. legmagasabb eredménynek számít az OECD-országok között – ismertette a szervezet rangsorát az Mfor. A munkaórák száma megegyezik az egy évvel korábbi eredménnyel, ám akkor még a 17. helyen szerepeltünk, vagyis a többi országgal összehasonlítva jobbnak számított.

A legtöbbet Mexikóban (2148), Costa Ricán (2121) és Koreában (2005) dolgoznak az emberek, a legkevesebbet Németországban (1363), Dániában (1392) és Norvégiában (1416).

Az Mfor az OECD adatait összevetette az Eurostat nettó fizetésekre vonatkozó statisztikáival is, ezek alapján úgy számolt, hogy ugyan az észtek körülbelül ugyanannyi időt töltöttek a munkahelyükön (1748 óra), mint a magyarok, viszont az éves magyar 8630 eurós átlagkeresettel szemben ők 13 687 eurót vittek haza 2018-ban.

A béreket a ledolgozott munkaórákkal leosztva tehát kiderül, hogy Magyarországon 5 euró az órabér, ami a legalacsonyabb Európában.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Címkék: átlagbérórabér

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73913319, Sugár Bertalan (Berci) énekes, jelenleg jógaoktatóként dolgozik a DownDog  jógastúdióban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.