Nagyvilág

Caputová akár Áderrel is emlékezne Trianonra

A Pátria rádiónak adott interjú alapján az Új Szó azt írja, Zuzana Caputová jövőre a magyar államfővel közösen is emlékezne Trianonra. A szlovák államfő azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a 100. évfordulója alkalmából szlovák és magyar politikusok – akár ő és Áder János – közösen emlékezzenek a történelmi eseményre.

Bármilyen részvétel, bármilyen ünneplés nagyon erőteljesen azon múlik, milyen az ünneplés kontextusa, milyen a retorika, amit, persze, magam is alakíthatok. Tudom, hogy a magyarság számára roppantul érzékeny a téma, a parlamenti jelzéseket természetesen észrevettem

– jelentette ki. Caputová szerint azonban egy szomszéd ország képviselőjével kezet fogni jó és fontos, nem véletlenül vezettek első külföldi útjai a szomszédokhoz, akikkel a történelem eltérő értelmezése sem gátolhatja az együttműködést.

Teljesen természetes, hogy más értékelése van egy egy eseménynek, teljesen eltérő értelmezése, de ami nagyon fontos, hogy az eltérő történelmi értékelést, értelmezést ne húzzuk be a jelenlegi politikai kapcsolatokba, hogy képesek maradjunk a konstruktív párbeszédre és képesek maradjunk akár szimbolikusan akár a valóságban kezet nyújtani a másiknak.

A szlovák köztársasági elnöke támogatja a látható két- vagy többnyelvűséget, szerinte a nyelvi jogok szabályozása terén nincs is komoly gond. Zuzana Caputová ugyanakkor bírálta a kettős állampolgárságot tiltó törvényt. Azt 2010-ben, a Fico-kormány javaslatára fogadta el a parlament, miutá az Orbán-kormány lehetővé tette a határon túli magyaroknak, hogy akkor is felvegyék az állampolgárságot, ha nem élnek Magyarországon.

Ezzel a törvénnyel nem tudtam azonosulni, hiszen Szlovákia sok állampolgárt veszített így. A véleményem világos, nem látok a kettős állampolgárságban semmilyen gondot

– jelentette ki a szlovák államfő.

Caputová első döntése gesztus a magyaroknak
Ez volt Szlovákia első női államfőjének első személyi döntése.

Kiemelt kép: Zuzana Caputová és Áder János sajtótájékoztatója a Sándor-palotában 2019. július 11-én. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik