Nagyvilág

Autópályát építenek Európa és Kína között

Elkezdődhet az Oroszországot keresztül szelő, 2000 kilométeres autópálya építése, írja a CNN.

Az autóút Fehéroroszországtól egészen Kazahsztánig vezet majd, és ezzel a legrövidebb földi útvonal lesz Európa és Kína között, közölte a RIA Novosti orosz állami hírügynökség.

Mint fogalmaztak, Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök adott engedélyt a projekt első fázisának megvalósításához. A beruházást részben befektetők, részben pedig az állam finanszírozza majd.

A projekt becslések szerint 600 milliárd rubelbe, átszámítva körülbelül 9.4 milliárd dollárba kerül majd. Az autópálya megépítéséhez szükséges földterületek 80 százalékát már fel is vásárolták, a munkálatokat pedig a nyugati oldalon el is kezdték.

Az út egyrészt nagyban hozzájárul majd a két földrész kereskedelmi kapcsolatainak tovább erősítéséhez, másrészt az európaiak számára könnyebben elérhető lesz Nyugat-Oroszország és Közép-Ázsia is kocsival.

Az autópálya a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés program része is, amit Kína indított útjára. Valós célja az, hogy a világgazdaság tengelyét struktúraváltással az óceánokról a szárazföldre összpontosítsa.

Fotó: MIKHAIL KLIMENYEV / RIA-NOVOSTI / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik