Nagyvilág

Brutális áradás pusztított Spanyolországban

Halálos áldozata van a nagy esőzések okozta hirtelen áradásoknak az észak-spanyolországi Navarra tartományban, ahol Tafalla település önkormányzata kezdeményezte kedden, hogy a spanyol kormány nyilvánítsa a térséget katasztrófa sújtotta övezetté.

A városkában apokaliptikus képeket rögzítettek mobiltelefonokkal a helyiek és osztották meg az internetes közösségi oldalakon hétfőn este; a Cidacos folyó betört az utcákra, a sáros áradat magával sodorta a parkoló autókat, amelyek aztán egy-egy terepakadálynál egymásra torlódtak a vízben.

Több helyen kellett embereket is kimenteni a járművekből. Ráadásul nem minden sofőrt sikerült kiszabadítani, egy férfi holttestét éjjel találták meg a tűzoltók Ezprogui település közelében.

Egy Tafalla szélén található szupermarket tetején az eladók és vásárlók együtt várták a segítséget, a váratlanul betörő víz elől nem tudtak máshova menekülni.

Az áradás erejét jelzi, hogy volt, ahol az autóút aszfaltját is áttörte a víz. A környéken több út is járhatatlanná vált, és a vasúti közlekedést is felfüggesztették egy szakaszon.

Tafalla polgármestere elmondta, rendkívül gyorsan történt minden, nem tudtak felkészülni, nem érkezett olyan figyelmeztetés, amely előrejelezte volna, hogy ez megtörténhet.

Fotó: MTI/AP/Alvaro Barrientos

Az áradás okozta súlyos károk miatt az önkormányzat úgy döntött, hogy a kormányzattól kér segítséget.

Az Ebro folyó mellékágának számító Cidacos vízszintje öt óra alatt több mint 3,5 méterrel emelkedett meg, ezen idő alatt négyzetméterenként csaknem 96 liter csapadék zúdult le a térségben.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Jesus Diges)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.