Nagyvilág

A világrekorder román jegybankelnök újabb mandátumot kapott 

Szinte biztosra vehető, hogy ha Liviu Dragnea, a fő román kormánypárt, a szocdemek (PSD) elnökét nem börtönzik be május 27-én, akkor Mugur Isărescu a Román Nemzeti Bank (BNR) élén pár nappal később lejáró mandátumát követően élvezhette volna nyugdíjas éveit és naphosszat irányíthatta volna a Vâlcea megyei Drăgăşani szőlővidéken birtokolt pincészetét, borgazdaságát. Kettejük, illetve a jegybankelnök és a PSD között évek óta rendkívül feszült volt a viszony, mert Isărescu kritizálta a párt pénzherdáló politikáját, hibás gazdasági intézkedéseit, a GDP-növekedést beruházások helyett fogyasztásra alapozó politikát, és nem utolsó sorban az energetikai, távközlési cégekre, bankokra kivetett úgynevezett különadó miatt.

Dragnea elsüllyesztésével viszont és a PSD élére múlt hét végén megválasztott Viorica Dăncilă kormányfő hatalmi pozíciójának megerősödésével fordult a széljárás, és egycsapásra Isărescu lett a favorit. Igaz, személye mai napig megosztja a PSD-t, és ellenségei inkább be sem mentek az ülésterembe szavazni.

Persze, már Isărescu sem olyan kemény legény, mert a keddi bizottsági meghallgatáson mondottakból úgy tűnik, a háttérben paktumot kötött a kormánypárttal. Megfigyelők ezt arra alapozzák, hogy

a jegybankelnök eddig távoli ködbe tartotta az euró bevezetésének időpontját, most a bizottságok előtt kijelentette, új mandátuma idején Románia áttér az euróra.

És tudvalevő, hogy a PSD  már rég sürgeti a bevezetést (más kérdés, hogy az ország még messze áll a feltételektől).

A másik jel, hogy Isărescu hirtelen egyetért azzal, hogy

hazahozzák Angliából a román jegybank ott tárolt aranykészletét,

ami Dragnea és a PSD vesszőparipája. Erre vonatkozóan a napokban kormányrendelet is született. A váratlan  fordulaton a jegybankelnök annyit fényezett, hogy hozzátette: ellenőrzést követően majd visszaszállítjuk. Amit vélhetően ő maga sem hisz el, mert tudja, a PSD az aranykészletből (is) fedezni akarja az egekbe szökő költségvetési deficitet.

A liberális gazdaság- és pénzpolitika feltétlen hívét 1990 szeptemberében nevezték ki a BNR élére, s azóta, egy év kivételével – 1999 november-2000 december –, amikor a jobboldali pártkoalíció miniszterelnöke volt, a mindenkori kormánypártoktól függetlenül védte a lej árfolyamát, vagy monetáris intézkedésekkel fékezte az inflációt, de nevéhez fűződik, hogy 2005-ben négy nullát vágtak le az egyre hígabb lejről.

A most augusztusban 70. születésnapját ünneplő Isărescut 2017-ben megvádolták, hogy az egykori Securitate ügynöke volt, de megkapta az illetékes intézménytől az igazolást, hogy nem volt besúgó.

Kiemelt kép: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik