Nagyvilág

Hétfőtől Finnország az Európai Unió soros elnöke

Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.  Az EU-hoz közel 25 évvel ezelőtt, 1995-ben csatlakozott Finnország 1999 és 2006 után immár harmadszor látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztséget. Helsinki „Fenntartható Európa, fenntartható jövő” névre keresztelte a féléves elnökség programját, amelyben a közös értékek, a jogállamiság erősítését, az éghajlatváltozás elleni küzdelem előmozdítását, a kontinens biztonságának fokozását, illetve az EU versenyképességének növelését tűzte ki célul.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai jövő csütörtökön Helsinki látogatnak. A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig az elnöklő állam külügyminisztere helyett már az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.

(MTI, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik