Nagyvilág

Meghalt 9/11 bajnoka

53 éves korában elhunyt Luis G. Alvarez volt nyomozó, aki júniusban a kongresszus előtt kérte a kormánytól, hogy bővítsék a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók és mentők egészségügyi juttatását, írja a New York Times.

Halálát vastagbélrák okozta, amit 2016-ban diagnosztizáltak nála. A betegséget összefüggésbe hozható azzal, hogy Alvarez három hónapig kutatott áldozatok és túlélők után a leomlott World Trade Center mérgező törmelékei között. A férfi volt az első, aki a terrortámadást követően a helyszínre ért. Hősiességéért a mentőegységek bajnokának nevezték el.

Fotó: Zach Gibson/Getty Images/AFP

Alvarez a Fox Newsnak adott interjút a kongresszusi meghallgatása után néhány hete. Akkor arról beszélt, ő szerencsés, mert jó egészségügyi ellátásban részesül, de sokaknak ez nem adatott meg.

Nemcsak a rákkal harcolnak, hanem az egészségügyi ellátás okozta financiális problémákkal is. Nem vagyok különleges, csak azt csináltam, mint a többiek. És most fizetjük meg az árát. 16 év után lettem beteg. Sokan azt mondják, velük ez nem fog megtörténni, de idővel utolér mindenkit

– fogalmazott.

A férfinek az utóbbi napokban rohamosan romlott az állapota, ezért egy hospice-ba szállították, ott érte a halál.

Eddig soha nem látott képek kerültek elő a szeptember 11-i terrortámadásról
Az FBI eddig nem publikált fotókat tett közzé 9/11-ről.

Kiemelt kép: Zach Gibson/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik