Nagyvilág

Visszafogadja Ausztrália a kisfiút, aki levágott fejjel pózolt

Az Iszlám Állam terrorszervezet két ausztrál dzsihadistájának nyolc gyerekét fogadják vissza az ausztrál hatóságok – jelentette be hétfőn Scott Morrison ausztrál miniszterelnök. A gyermekeket a legnagyobb titokban menekítették ki segélyszervezetek segítségével a szíriai konfliktusövezetből egy menekülttáborból, és szállították Irakba, ahonnan visszatérnek majd hazájukba.

Ez az első olyan eset, hogy Ausztrália a dzsihadistákkal harcoló saját állampolgárainak gyerekeit fogadja vissza.

A helyi média híradásai szerint az Ausztráliában terrorizmus miatt elítélt, sydneyi születésű Khaled Sharrouf öt gyerekét és unokáját, illetve ugyancsak az IÁ soraiban harcoló melbourne-i Yesin Rizvic három gyermekét menekítették ki. Mindkét férfi és a feleségeik is meghaltak a szíriai harcokban.

Sharrouf hírhedt terrorista volt, akinek a neve azután vált igazán ismertté, hogy feltett egy képet az internetre, ahol hétéves fia látható egy szíriai férfi levágott fejével a kezében. Ő volt az első, akit hazájában a terrorellenes törvénnyel összhangban megfosztották ausztrál állampolgárságtól.

Scott Morrison leszögezte, hogy a gyerekek nem felelősek a szüleik által elkövetett bűncselekményekért. Szüleik megdöbbentő döntései miatt borzalmasan kezdődött az életük, de megtalálják az otthonukat Ausztráliában, az emberek fel fogják karolni őket.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.