Nagyvilág

Kivégeztek Iránban egy kémkedéssel vádolt férfit

Kivégeztek Iránban egy férfit, a védelmi minisztérium egyik korábbi beszállítóját, akit azért ítéltek el, mert a hatóságok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) kémkedett – jelentette szombaton az iráni állami média.

A férfi a védelmi tárca űrkutatási részlegének dolgozott, és 2010-ben feleségével együtt vették őrizetbe. A hatóságok állítása szerint lakásukon egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a férfi a CIA-nak dolgozott.

Az ügyet katonai bíróság tárgyalta. A férfit halálra, feleségét pedig 15 év börtönre ítélték. Miután a halálos ítéletet a legfelsőbb bíróság is megerősítette, a férfit a hét elején felakasztották a Teherántól mintegy 20 kilométerre fekvő Karadzsban található Gohardast börtönben – jelentette az állami sajtó.

Iránban gyilkosságért, nemi erőszakért, fegyveres rablásért és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért is kiszabható a halálos ítélet. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik