Nagyvilág
Washington, 2019. május 22.
Donald Trump republikánus amerikai elnök nyilatkozik a sajtónak a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. május 22-én, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetõjével, Nancy Pelosi házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakciójának vezetõjével. Trump kijelentette, hogy nem mûködik együtt a demokratákkal mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erõfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene.
MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Trump ezer katonát küld a Közel-Keletre

Donald Trump amerikai elnök elrendelte további ezer amerikai katona Közel-Keletre küldését – jelentette be hétfőn este Patrick Shanahan, az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere.

Bejelentésében a Pentagon vezetője légi, haditengerészeti és szárazföldi fenyegetésekkel indokolta a döntést. Részletekbe ugyan nem bocsátkozott, de elemzők szerint Trump az Irán körül kialakult feszültség miatt hozta meg a döntést.

Patrick Shanahan hangsúlyozta, hogy az amerikai katonák Közel-Keletre küldése kizárólag védelmi célokat szolgál.

Az Egyesült Államok nem akar konfliktust Iránnal. Mai döntésünk kizárólag a térségben tevékenykedő katonai személyzetünk védelmét és biztonságát célozza, továbbá azt, hogy megvédjük nemzeti érdekeinket

– szögezte le az ügyvezető védelmi miniszter.

A lépésre azt követően került sor, hogy az amerikai kormányzat májusban – szintén konkrétan meg nem nevezett iráni fenyegetésekre hivatkozva – közölte: 1500 katonát küld a térségbe. Donald Trump korábban többször is arra figyelmeztette Iránt, hogy komoly következményekkel számolhat, ha amerikai célpontokat, vagy az Egyesült Államok szövetségeseit támadja.

Elemzők szerint szélesedik a konfliktus a Fehér Ház és az iszlám köztársaság között. Ezt jelzi az is, hogy hétfőn először a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, majd az amerikai külügyi szóvivő is azzal vádolta meg Teheránt, hogy nukleáris zsarolással fenyegetőzik. Teherán ugyanis hétfőn jelentette be, hogy az utóbbi időben felgyorsította urándúsításának ütemét, és várhatóan tíz nap múlva az enyhén dúsított uránkészlete meghaladja majd a 2015-ben kötött atomalkuban meghatározott mennyiséget, és ezzel lényegében megszegi a hat nagyhatalommal – az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal, Oroszországgal, Franciaországgal, Németországgal és Kínával – kötött nukleáris egyezményt. Ebből az egyezményből az amerikai kormányzat 2018 májusában egyoldalúan kivonult. Garrett Marquis, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn kifejtette, hogy Teherán urándúsítási tervei csakis azért lehetségesek, mert az ország nukleáris kapacitásait – a rémes nukleáris megállapodás érintetlenül hagyta.

Címkék: donald trumpirán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Budapest, 2014. június 27.
Heller Ágnes filozófus a Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti Toldi Moziban 2014. június 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.