Nagyvilág

Bűnösnek találták Netanjahu feleségét

Költségvetési csalás vádjában.

Költségvetési csalás ügyében egy jeruzsálemi bíróság bűnösnek találta vasárnap Szara Netanjahut, az izraeli miniszterelnök feleségét, és pénzbüntetésre ítélte.

Szara Netanjahu ellen 2017-ben emeltek vádat amiatt, hogy hosszú éveken át közpénzből fizette a háztartásában élők étkeztetését, miközben alkalmazott szakácsot, és ezzel több mint 360 ezer sékel (28 millió forint) kárt okozott az államnak. Törvény szerint csak abban az esetben költhetett volna közpénzt az étkeztetésre, ha nincs saját szakácsa.

A per tavaly októberben kezdődött el. Szara Netanjahut börtönbüntetés nem fenyegette az ügyben. A kormányfő felesége vádalkut kötött az ügyészséggel, amely szerint nem bűncselekmény követett el, hanem csak szabálysértést, mert jóváhagyta a kormányfői rezidencia akkori főgondnokának gyakorlatát, ami költségvetési csalásnak minősül. Az ügyészség enyhítő körülménynek tekintette, hogy a vádlott büntetlen előéletű volt, hogy az ügy miatt megalázást kellett elszenvednie a közvéleménytől, valamint hogy a csalás évekkel ezelőtt történt. A bíróság 45 ezer sékel (3,5 millió forint) kártérítésre és 10 ezer sékel (780 ezer forint) pénzbüntetésre ítélte őt.

A volt főgondnok, Meni Naftali szintén vádalkut kötött az ügyészséggel, és 10 ezer sékel pénzbüntetést kell fizetnie.

Maga a miniszterelnök, Benjámin Netanjahu nem volt gyanúsított ebben az ügyben, de két másik korrupciós ügyben nyomozás folyik ellene.

Szara Netanjahut egy polgári perben három évvel ezelőtt 144 ezer sékel (11 millió forint) kártérítésre kötelezte egy munkaügyi bíróság, mert megsértette Meni Naftali főgondnokot. (MTI, fotó: GALI TIBBON / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik