Nagyvilág

Hétfő estére végleges lesz a Theresa May székére pályázók listája

Hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May brit miniszterelnök utódjának megválasztási folyamata. May pénteken távozott a kormányzó Konzervatív Párt éléről, és ez miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői és a pártvezetői feladatokat.

A Konzervatív Párt vezetői tisztségére jelentkezni kívánó képviselők brit idő szerint hétfő délutánig jelezhetik indulási szándékukat az illetékes frakciótestületnek. Az utódjelöltek hivatalos névsorát este, a határidő lejárta után várhatóan közzéteszik.

Az utódjelöltek egyelőre nem hivatalos mezőnye jelenleg 11 fős, de a létszám a határidőig még bővülhet. A vezetőválasztási folyamat első szakaszában a frakció sorozatos szavazásokkal kettőre szűkíti a jelöltek létszámát. Az első szavazási fordulót csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják.

A versenyben maradó utolsó két jelölt közül, ha egyikük sem lép vissza a másik javára, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

A jelenlegi ütemterv szerint a vezetőválasztás nyertese július 22-én veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.

(MTI)

Kiemelt kép: Theresa May lemondásáról tudósító lapok, Europress/DANIEL SORABJI/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik