Nagyvilág

Miután uzsorások után kutakodott az újságíró, megverték a rendőrségen, aztán véletlenül kábítószer került a táskájába

Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosz hatóságok.

Az újságírónak meg kellett jelennie a bíróságon, ahol tagadta az ellene felhozott vádakat. Azt mondta, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélést nem követett el, és kész segíteni a nyomozást. A bíróság döntése értelmében augusztus 7-ig lesz házi őrizetben. Az AP amerikai hírügynökség szerint az újságíró könnyek között nyilatkozott a sajtónak a vádlottak számára kialakított cellában a bíróságon.

Golunovot bírósági meghallgatása előtt kórházba kellett vinni, de a hatóságok nem közölték, hogy miért. Az Agora nevű jogvédő civil szervezet viszont úgy tudja, hogy agyrázkódása és bordatörése van. A Meduza nevű hírportál, melynek Golunov is a munkatársa, arról számolt be, hogy az újságírót valószínűleg megverték, miután őrizetbe vették.

A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt. Ivan Kolpakov, a Meduza szerkesztője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Golunov ez utóbbi miatt fenyegetéseket is kapott.

(MTI)

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik