Nagyvilág

Közvetlen közelről lőttek fejbe egy magas beosztású német tisztségviselőt

Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselővel a németországi Hessenben, az ügyben emberölés gyanújával indult eljárás – közölték illetékesek hétfőn. A kasseli ügyészség és a Hessen tartományi bűnügyi hivatal kiemelte, Walter Lübcke halálának ügyében nincsen öngyilkosságra utaló jel.

A 65 éves férfit vasárnapra virradóra holtan találták családi háza kertjében. Kézi lőfegyverrel, közvetlen közelről leadott fejlövés oltotta ki az életét. A fegyvert nem találták meg, az elhunyt nem hagyott hátra búcsúlevelet. Valószínűleg szándékos bűncselekmény történt, gyanúsított és lehetséges indíték egyelőre nincs. Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást, az eset feltárására nyomozócsoportot állítottak fel, amelyben húszan dolgoznak.

Walter Lübcke a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa volt, 2009 óta irányította a járási államigazgatási hivatalt (Regierungspräsidium, a tartományi kormány és az adott terület önkormányzatai közötti összekötő szerv, vezetője politikai kinevezett), előtte tíz évig képviselő volt a hesseni tartományi gyűlés (Landtag) CDU-frakciójában.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Swen Pförtner/DPA/dpa Picture-Alliance 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.