Nagyvilág

Sztrájk miatt akadozik a Nutella- és Kinder Bueno-gyártás

Immár hatodik napja sztrájkolnak a világ legnagyobb Nutella gyárában a munkavállalók bérköveteléseik nyomatékosítására, mogyorókrémet alig, Kinder Buenót pedig egyáltalán nem gyártanak múlt hét kedd óta – közölték szakszervezeti források hétfőn. A Nutella négy gyártósorából egy működik 20 százalékos kapacitással, múlt hét kedd óta nem engedik se be, se ki a kamionokat a gyárból, így már kezd hiány kialakulni a gyártáshoz szükséges alapanyagokból.

Fabrice Canchel, a Munkaerő (FO) nevű szakszervezet képviselője elmondta, hogy 160 munkavállaló lépett sztrájkba a Ferrero olasz édességgyártó csoportnak az észak-franciaországi Villers-Écalles településen lévő gyárában. A szokásos éves bértárgyalásokon 4,5 százalékos béremelést, valamint munkavállalóként 900 eurós bónuszt kértek a munkaadótól. A vállalat vezetése viszont mindössze 0,4 százalékos emelést javasolt a munkakörülményeik romlására is panaszkodó dolgozóknak.

A Ferrero a világ harmadik legnagyobb édességgyártó vállalata, olyan közismert termékeket gyárt, mint például a Nutella, a különböző Kinder-csokik, a Mon Chéri, a Ferrero Rocher, a Tic Tac, a Raffaelo és a Duplo.  A Villers-Écalles-i üzemben 400 ember dolgozik, naponta 600 ezer üveg mogyorókrémet állítanak elő, ami a világ termelésének egynegyedét jelenti. Az utóbbi tíz év alatt a cég megduplázta árbevételét, ami a tavaly augusztus 31-én befejeződött pénzügyi évben 10,7 milliárd eurót tett ki. A társaság öt kontinensen 25 gyárat működtet, termékeit több mint 170 országban árusítják.

(MTI)

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.