Nagyvilág

Vérfürdőt rendezett egy városi alkalmazott Virginiában

Tizenkét embert megölt egy városi alkalmazott pénteken az egyesült államokbeli Virginia Beach helyhatósági központjának egyik épületében.

Az elkövető, aki a keleti parti fürdőváros város kommunális létesítményeinek egyik régi dolgozója volt, szintén életét vesztette, a rendőrök lőtték le a tűzpárbaj során. A tizenkét halálos áldozat mellett öt embert kórházba szállítottak.

Az eset délután történt a helyhatósági központ közműcégeknek otthont adó épületében, a városháza közvetlen szomszédságában. A férfi, miután belépett az épületbe, azonnal tüzet nyitott, és válogatás nélkül lőtt az ott lévőkre. A helyszínre érkező rendőrök beavatkozása után lövések értek egy rendőrt is, akit golyóálló mellénye mentett meg.

Egy szemtanú arról beszélt, hogy körülbelül húszan voltak egy szobában, elbarikádozták az ajtót, és onnan hallgatták végig a mészárlást, a lövéseket és kiáltásokat, sikoltásokat.

A város polgármestere, Bobby Dyer  úgy nyilatkozott, hogy ez a leglesújtóbb nap Virgina Beach történetében. „Az érintettek a barátaink, a munkatársaink, a szomszédaink és a kollegáink” – mondta.

Az Egyesült Államokban a laza fegyvertartási törvények miatt rendszeresek a számos halálos áldozatot követelő lövöldözések. A Virginia Beachben történt fegyveres erőszaknak azonban különös nyomatékot ad, hogy Virginia államban van a szabad fegyverviselés mellett leghangosabban lobbizó Országos Fegyverszövetség (NRA) székhelye.

A hagyományosan konzervatív, de egy ideje demokrata vezetésű állam 2007-ben egy különösen véres lövöldözés helyszíne volt: egy zavart elméjű diák, két félautomata pisztollyal felszerelkezve, 49 embert lőtt le a Virginia Tech műszaki egyetem kampuszán, akik közül 32-en életüket vesztették.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik