Nagyvilág

Többen meghaltak egy venezuelai rablázadásban

A történteket a hatóságok félresikerült szökési kísérletnek, jogvédők mészárlásnak minősítették.

Legkevesebb 29 rab vesztette életét és a biztonsági erők tizenkilenc tagja sebesült meg az északnyugat-venezuelai Acarigua városának rendőrségi fogdájában történt lázadásban – írta az El Nacional című venezuelai lap, amely korábban még 23 halott fogolyról jelentett.

Az Una Ventana a la Libertad (Egy ablak a szabadságra) nevű jogvédő csoport úgy tudja, a foglyok több látogatót túszul ejtettek, majd amikor a különleges alakulatok megrohamozták a zárkákat, a rendőrőrsön fegyverhez jutott rabok tüzet nyitottak. Hírek szerint gránátok is robbantak az épületben.

A közösségi médiában megjelent egyik felvételen egy maszkot viselő rabot lehetett látni két női látogatóval. A fegyveres azt mondta, kész meghalni, túszai egyike könyörög, hogy tárgyaljon a hatóságokkal.

A történteket egy venezuelai tisztségviselő félresikerült szökési kísérletnek, jogvédők mészárlásnak minősítették.

Volt egy szökési kísérlet, majd összetűzés keletkezett rivális bandák között.

Ezt Oscar Valero, Portuguesa állam polgári védelmi tisztségviselője mondta a Reuters hírügynökségnek. A szökés megakadályozására a rendőrség közbe lépett, 29 rab meghalt. Szerinte mintegy 355 fogoly volt a zárkákban.

Humberto Prado, a Venezuelai Börtön Megfigyelő Központ jogvédő szervezet szóvivője a Reuters hírügynökségnek viszont arról számolt be: a rabok napok óta követelték az ombudsman közbenjárását, hogy ne helyezzék át őket lakhelyüktől távoli börtönökbe, ahol családtagjaik nem tudják meglátogatni őket.

Az erőszak akkor tört ki, amikor a rendőrség át akarta kutatni a zárkákat és eltávolítani a látogatókat – tette hozzá Prado, aki szerint az eredetileg 250 férőhelyes létesítményben a hivatalos közléssel szemben 540 rabot tartottak fogva.

Egy venezuelai televízió szerint a sebesülteket a helyi kórházba vitték fokozott biztonsági intézkedések mellett. Az egyébként is súlyos gazdasági és politikai válsággal küzdő dél-amerikai ország börtönei túlzsúfoltak, sokszor történnek halálos összecsapások.

Az erőszak a rendőrségi fogdákat sem kerüli el. A venezuelai törvények értelmében legfeljebb 48 órán át lehet valakit ezekben a zárkákban fogva tartani, de ezt a szabályt sokszor nem tartják be. Az Una Ventana a la Libertad szerint a rendőrségi fogdák a büntetésvégrehajtási intézetekhez hasonlóan túlzsúfoltak. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik