Nagyvilág

Trump nem tárgyal tovább, marad az ima

Az amerikai elnök besokallt, megszakította a tárgyalásokat a demokratákkal.

Donald Trump semmiről nem tárgyal a demokratákkal, amíg az ellenzék nem hagy fel azzal, hogy vizsgálatokat indítson ellene. Az elnök a Fehér Házban fogadta Nancy Pelosi házelnököt és Chuck Schumert, a demokraták szenátusi frakcióvezetőjét, de a tárgyalást rövid időn belül megszakította, mondván a  demokraták „koholt vádak” alapján vizsgálódnak ellene és munkatársai ellen.

Előzőleg Trump még azt mondta: megállapodásra törekszik a demokratákkal, akiket utána két Twitter-bejegyzésben is bírált.  újra „boszorkányüldözést” emlegetett, kifogásolta, hogy arról vitáznak, megindítsák-e ellene a felmentését célzó alkotmányos eljárást, az impeachmentet.

A találkozót napokkal ezelőtt megszerveztük 11 órára, majd előző este arról értesültem, hogy előtte lesz egy másik megbeszélésük egy ellenem folyó esetleges vádemelési eljárásról. El tudják képzelni? Én nem beszélek az oroszokkal kampányokról. Amikor Wisconsinba, Michiganbe vagy Pennsylvaniába megyek, nem mondom, hogy ó, hívjuk fel az oroszokat.

Idézte az amerikai elnököt az Euronews. A megszakított tárgyalás után Trump közölte: a demokratáknak el kell dönteniük, mit akarnak: vizsgálatokat ellene, vagy együttműködni vele. Neki nincs takargatnivalója.

Az elnök a Mueller-vizsgálatot az eltávolítására tett kísérletnek nevezte, és  visszaélésnek minősítette, hogy annak megállapításai dacára a demokraták próbálják újra lefolytatni a vizsgálatot.

A megszakított megbeszélések után Nancy Pelosi azt nyilatkozta:

imádkozom az Egyesült Államok elnökéért és az Egyesült Államokért.

MTI/AP/J. Scott Applewhite

Richard Durbin demokrata párti szenátor, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy fogalmazott: „drámai pillanatok” voltak a Fehér Házban. Lapinformációk szerint Trump „láthatóan haragosan” lépett be a sajtószobába, perceken keresztül támadta a demokratákat, majd úgy viharzott ki, hogy a demokratákat nem is engedte szóhoz jutni. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője úgy vélekedett: Trump „kirohanási jelenete” is előre megtervezett színjáték volt. (mti)

Kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik