Nagyvilág

Lekapcsolják a gépről azt az éber kómás beteget, akinek ügye nagy vihart kavart Franciaországban

A tervek szerint hétfőn abbahagyják a mesterséges táplálását a francia Vincent Lambert-nek, aki egy évtizede fekszik kómában – írja a France24. A férfi még 2008-ban szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében súlyos agykárosodás érte és nyaktól lefelé megbénult. Azóta vegetatív állapotban, éber kómában van.

Lambert családja megosztott azt illetően, hogy mi legyen a férfival. Több rokona és a felesége is amellett állt ki, hogy az orvosok kapcsolják le a gépekről és hagyják meghalni. Ugyanakkor a férfi szülei, akik mélyen katolikusok, ellenzik az eutanáziát és bíróságon szeretnék elérni, hogy fiúk továbbra is életben maradjon.

Az eset nagy vihart kavart Franciaországban, a katolikus egyház a szülők mellé állt, ahogy az fogyatékosok jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság is azt kérte, hogy függesszék fel az eutanáziáról szóló döntést, amíg lefolytatják a saját vizsgálatukat. Ez akár évekig is eltarthat.

A francia törvények szerint a passzív eutanáziát teszik lehetővé. Ez azt jelenti, hogy a kegyes halál olyan betegek esetében hajtható végre, akik annyira súlyos betegek vagy sérültek, hogy a felépülésre esélyük sincs. Az aktív eutanázia viszont, amikor valaki saját maga kéri, tilos.

Kiemelt kép: az eutanázia ellen tüntetők a Vincent Lambert-t ellátó reimsi kórház előtt, FRANCOIS NASCIMBENI/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik